Képzés

Kikötőüzemeltető képzés

A 2016. októberében indította útjára az Ecotech Zrt. és a Magyar Dunai Kikötők Szövetsége kikötős szakmai képzését a Dunaújvárosi Egyetemen. A képzés célja, hogy a hallgatók, olyan komplex ismereteket sajátítsanak el a kikötők üzemeltetéséhez kapcsolódóan, amelyek megfelelnek a kor szakmai követelményeinek.

A 128 órás képzés 80 óra elméletből és 48 óra gyakorlatból áll. Az elméleti részt a Dunaújvárosi Egyetemen sajátíthatják el a hallgatók, a gyakorlatot pedig a dunaújvárosi, a csepeli és a bajai kikötőben.

A kurzus tantárgyai és oktatói:

  Tantárgy Oktató

Óraszám

Kikötői gazdaságtan

Kikötői menedzsment

Nagy Enikő

8e

Emberi erőforrás menedzsment
Thury Mónika

8e

Kereskedelmi ismeretek Capt. Szalma Béla

12e

Marketing ismeretek  Erdélyi László

8e

Kikötői üzemgazdaságtan Tóbi Balázs

8e

Kikötői üzemvitel Kikötői gépészet Simon Csaba

16gy

Hajózási ismeretek Horváth Imre

8e+16gy

Árukezelés Orbán Imre

16gy

Környezetvédelem  Felföldiné K. Ági

8e

Biztonsági ismeretek Kolluti Roland

8e

Idegen nyelv  Pozsonyi Ferenc

12e

     

e=elmélet; gy=gyakorlat

A tanfolyamon résztvevő hallgatók online elérhető távoktatási tananyagokhoz is hozzáférnek, amely kényelmesebbé teszi az ismeretek elsajátítását, és lerövidíti a képzési időt. Sikeres vizsgát követően a hallgatók oklevelet kapnak.

A kurzust kikötői szakembereknek, kikötőben, szállítmányozásban dolgozóknak ajánljuk, valamint minisztériumok, hatóságok, tanácsadó cégek munkatársainak ajánljuk, akik munkájuk során kikötőkkel, hajózással foglalkoznak.

A következő évfolyamra jelentkezési határidő: 2023. augusztus 31.

Bővebb információ és jelentkezés: info@hfip.hu

MDKSZ
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.