DANTE

DANTE – A dunai vízi közlekedési adminisztratív eljárások és folyamatok fejlesztése

A Magyar Dunai Kikötők Szövetségének tagjai elkötelezettek a dunai belvízi közlekedés javításában. Éppen ezért rendkívül fontos a DANTE projekthez hasonló kezdeményezésekhez való csatlakozás, és hozzájárulás annak eredményeihez, illetve a megfelelő üléseken való aktív részvétel.

A Kikötőszövetség támogatja a partnerséget a Duna menti adminisztratív és költségvetési akadályok azonosításában a kikötők szemszögéből, hozzájárul az adatbázis létrehozásához, az eredmények elemzéséhez, szakmai háttértámogatást biztosít a projekt megvalósítása során.

A projektről és az igényekről

A „DANTE – A dunai vízi közlekedési adminisztratív eljárások és folyamatok fejlesztése” európai uniós alapokból (ERFA, IPA), a Duna Transznacionális Program keretében támogatott projekt, melynek futamideje 30 hónap (2017. január – 2019. június). A megvalósításért a 10 ország 16 támogatott és 12 stratégiai partneréből (hatóságok, szákértő szervezetek, egyetemek és NGO-k) álló transznacionális konzorcium felelős, melynek a Magyar Dunai Kikötők Szövetsége (MDKSZ) is tagja, mint az egyik stratégiai partner (ASP). A projekt teljes költségvetése 1.982.786,00 Euro, amelyből ERFA támogatás 1.650.134,75 Euro, illetve IPA támogatás 35.233,35 Euro.

A DANTE eredményeképpen csökkenhetnek az időveszteségek és a költségek, amelyeket a jelenleg nem hatékonyan működő adminisztratív normák és folyamatok okoznak, ezzel hátráltatva a dunai szereplőket. Mindezek a hatóságokkal folytatott kölcsönös eszmecserék alapján kialakítandó és bevezetendő víziközlekedési adminisztratív eljárásokkal és folyamatokkal tudnak megvalósulni. A DANTE eredményei erősíteni hivatottak a Dunát és hajózható mellékfolyóit a logisztikai láncukban használó vállalkozások piaci pozícióit, így járulva hozzá a gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez a régióban, hatékony igazgatás mellett. Ezek a hasznok együttesen elősegíthetik a víziközlekedésnek a szállítási munkamegosztásban elfoglalt helyének javítását azáltal, hogy a növekvő szállítási igényeket a vízi szállítás, mint környezetbarát, alacsony szén-dioxid kibocsátó mód felé terelik.

A projekt koordinátora: Pro Danube International – Association for the promotion of transportation on the Danube
Handelskai 265, 1020, Bécs, Ausztria
www.prodanube.eu

További információ a projektről:
www.interreg-danube.eu/dante

Sajtóközlemény

MDKSZ
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.