Üzletember találkozót szervezett a Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft. a BELGABIZ felkérésére 2018. március 7-én Baján.

A Belgabiz tagjait Baja Város polgármestere, Fercsák Róbert fogadta a városházán, ezt követően pedig szakmai fórum és konferencia keretében találkoztak a gazdasági élet helyi képviselői a belga üzletemberekkel.

Pierrick Massaux, a magyarországi belga nagykövetség első titkára (aki a betegség miatt távol maradó nagykövetet képviselte) elmondta: öröm számukra, hogy Bajára is ellátogathatunk. Elkísérte Ránky Edit, a vallon térségért felelős kereskedelmi attasé, valamint kollégája, Dr. Nagy Béla, flamand kereskedelmi attasé, a Belgabiz képviseletében pedig Valerie Gys elnök.

Nagy László, a Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft ügyvezetője elmondta: Baján is örülnénk a belga befektetőknek. A Belgabiz nevű szervezet olyan vállalkozások vezetőit, menedzsereit tömöríti, amelyek befektettek Magyarországon vagy üzleti/kereskedelmi kapcsolatuk van magyar társaságokkal. A tagok rendszeresen tanácskoznak és évente több alkalommal vidékre is ellátogatnak.  Most Baja keltette fel az érdeklődésüket. A szakmai megbeszélés után ellátogattunk a kikötőbe. Igyekszünk hatékony gazdasági együttműködést kialakítani. A bajai kikötő jelenleg is bonyolít forgalmat Belgium felé, egyelőre csekély mennyiségű áruval, az ilyen jellegű találkozási lehetőségek azonban épp a kapcsolatok kiszélesítését teszik lehetővé.

MDKSZ
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.