A Magyar Dunai Kikötők Szövetsége DAPhNE című projektjének jóvoltából és a kikötő üzemeltető képzésen legjobban vizsgázók jutalmaként 2017. július 19-én tanulmányi látogatást tettünk az Enns-i kikötőben. A látogatás célja az volt, hogy megismerjük az Enns-i kikötőt, ahol egy hatalmas konténer terminál is üzemel, valamint, hogy megismerjük és kipróbáljuk a Steyr városban működő logisztikai egyetem különlegességnek számító 3D hajótervező programját, illetve Lego-szimulációját, amely egy kikötő működését szemlélteti egy legoból épített, számítógép által vezérelt mozgó platformon. 

A 10 órától 15 óráig tartó programot Werner Auer kikötőigazgató nyitotta meg, aki prezentációjában bemutatta a kikötőt, melynek működését ezt követően az épület teraszáról is megtekintettük. A logisztikai egyetem bemutatkozójával folytatódott a program Eva Jung előadásában, aki egy interaktív prezentációval hangolta a társaságot a délutáni programra. Az ebédet követően 3D-s szimulációval hajót építettünk, majd kipróbálhattuk, hogyan működik a Lego-kikötő. A program egy workshoppal zárult, melynek keretében a jövő szállítmányozó eszközeiről ötleteltünk közösen. 

A tanulmányút résztvevői: Blaschke-Németh Anna (Sygnus Kft.), Gyenei Zsolt (Centroport Kft.), Kopeczky Kristóf (Hungária Agro Kft.), Mayer Mónika (ÁTI DEPO Zrt.), Orbán Imre (Ferroport Kft.), Rácz Tibor (Concordia Zrt.), Rudolf István (ISD PORTOLAN Kft.), Capt. Szalma Béla (Magyar Dunai Kikötők Szövetsége), Szűcs Dóra (Ecotech Nonprofit Zrt.), Tamaskó János (Blóker Zrt.), Thury Mónika (Magyar Dunai Kikötők Szövetsége), Tóbi Balázs (Blóker Zrt.), Tóth Dávid (Blóker Zrt.)

MDKSZ
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.